Híreink

Az idei tanév sem telik el karácsony nélkül a Kollégiumban

 

Az idei tanévben is megrendezésre került hagyományos kollégiumi karácsonyi ünnepségünk. Vendégeink közt köszönthettük a Benedek Iskola Intézményvezetőjét, az Önkormányzat részéről Rajnai Gábor Alpolgármester Urat, Dr. Lakatos Klára gyermekorvost és Baji Bernadettet és kísérőjét.
Ez a karácsony sem telhetett el műsor és ajándékok nélkül. A kollégisták kis műsorukkal meghitt pillanatot varázsoltak az épület falai közé. Többek között verssel, énekkel és egy saját készítésű színdarabbal alkottak örömteli perceket vendégeinken és nevelőiknek. Idén is sok ajándékkal érkeztek vendégeink. Rendkívül jó volt látni, hogy vannak olyan mély érzésű emberek, akik tényleg segíteni akarnak egy-egy rászorulón, támogatva ezzel fejlődésüket, értékeik kibontakoztatását.
Külön köszönjük Oroszlány Város Önkormányzatának, Lazók Zoltán Polgármester Úrnak, Dr. File Beáta Jegyző Asszonynak, Rajnai Gábor Alpolgármester Úrnak, az oroszlányi GE Water and Process Technologies Hungary Kft részéről Szeglet Csillának és Török Andreának, valamint Baji Bernadettnek és csapatának az „add tovább..” akció kitalálójának csodás ajándékait. Nagy örömet szereztek kollégistáinknak.
                                                                                                                                                         Péter Dániel
                                                                                                                                              mb. Tagintézmény-vezető

Ép testben ép lélek

„Jó tanuló – jó sportoló” díjat vehettek át iskolánk tanulói

Kimagasló tanulmányi eredményük mellett országos versenyeken nagyszerűen szereplő (1-6. hely valamelyikét megszerző) diáksportolókat jutalmazott Oroszlány Város Önkormányzata.

A képen balról: Takács Nikolett, Kasszány Klaudia, Kovácsné Kelemen Valéria, Szerb Krisztián és Virág István

A 2015/2016-os tanév során elért kiemelkedő sport és tanulmányi eredménye elismeréseként idén tíz oroszlányi diák vehette át a „Jó tanuló – jó sportoló” oklevelet, valamint a 25 ezer forintos sportszer/sportruházat ajándékutalványt.

A városi ünnepség kitüntetettjei között volt a Benedek Elek EGYMI két tanulója:
Takács Nikolett (atlétika) és Szerb Krisztián (úszás).
Rajtuk kívül még két diákunk, Virág István (atlétika, úszás), valamint Kasszány Klaudia (úszás) kapta meg a polgármesteri különdíjjal járó ajándékutalványt.

Az ünnepségen a sportolókat felkészítő testnevelő tanárokat és edzőket is köszöntötték, így iskolánkból Kovácsné Kelemen Valéria munkáját ismerték el egy gyönyörű virágcsokorral.

Rostás Kevin országos diákolimpiai bajnok medicinlabda dobásban! Balogh Szimonetta 3. kislabdával, Nyári Dorina 3. helyből távolugrásban

Nagyszerűen szerepeltek a Benedek Elek EGYMI alsós tanulói a 2016. december 10-én, Budapesten rendezett Terematlétika Országos Diákolimpiai Döntőn, ahova a megyei viadalok legjobbjai kvalifikálták magukat. Balogh Szimonetta és Nyári Dorina bronzérmet nyertek, Rostás Kevin pedig 8m 50 cm-es egyéni csúccsal lett országos bajnok medicinlabda dobásban!

I. korcsoport, fiúk (24 induló).
Medicinlabda dobás: 1. Rostás Kevin
Kislabda hajítás:       4. Rostás Kevin
Helyből távolugrás:  6. Rostás Kevin
I. korcsoport, lányok (19 induló).
Kislabda hajítás:      3. Balogh Szimonetta
Helyből távolugrás:  3. Nyári Dorina
Felkészítő testnevelő: Kovácsné Kelemen Valéria

Meglepetés dobozok…

A Hit Gyülekezete idén is kitüntette intézményünket azzal, hogy minden gyermekünknek kedves ajándékokkal lepték meg. A gyerekek öröme leírhatatlan ilyenkor. Még egyszer köszönjük. A meglepetésdobozok kibontásakor a csillogó szemek mindent elárultak.

 

Hópihe száll egy millió…

Az iskola tanulói a hó birodalmába repítették közönségüket a Karácsonyi műsor alkalmával
Izgatott és lelkes készülődés előzte meg ezt a varázslatos pillanatot. Meghívott vendégeink, szülők, intézményünk gyermekei nagy örömmel nézték a kedves kis műsort, amely méltó képpen készítette elő az otthonokban eltöltött ünnepet.
A fa alatt sorakozó ajándékokat pedig iskolánk alapítványán keresztül a kedves pedagógusok vásárolták meg.
Az osztályok nemcsak tárgyi ajándékokat kaptak, hanem nagyszerű lelki élményekkel is gazdagodtak.

Megosztás:  Facebook