Híreink

Planetáriumi előadás

Utazó Planetáriumi előadáson vettünk részt a Tatabányai Tankerület szervezésében. Három előadáson tekinthettük meg a Tejútrendszer bolygóit, csillagait. A 3d kivetítés még érdekesebbé tette a látványt.

Meglepetés az óvodásainknak!

2., 4., 5. és 6. hely az országos terematlétika döntőn

2019. december 5-én Budapesten, a Soroksári Sportcsarnokban rendezték az Országos Terematlétika Diákolimpiát, ahol négy versenyző képviselhette iskolánkat. A megmérettetés medicinlabda dobásból, szivacslabda hajításból, helyből távolugrásból, 30 méteres futásból, s a megyei csapatok 4x200 méteres váltójából állt. Utóbbiban Lakatos Dzsúlió jó futással járult hozzá a 2. helyhez s állhatott a dobogóra. Az éremeső elmaradt, mégsem búsultunk, hiszen három versenyzőnk is az első hat közé került valamelyik versenyszámban!

 

II. korcsoportos fiúk (23 induló).

Lakatos Dzsúlió 4. lett helyből távolugrásban (179 cm), 9. medicinlabda dobásban (7,85 m) és 12. egyéni összetettben.

Konkoly Rikárdó 5. lett helyből távolugrásban (177 cm), 10. 30 m futásban és 7. egyéni összetettben.

I.korcsoportos lányok (19 induló).

Boros Abigél 6. lett helyből távolugrásban (138 cm), 8. medicinlabda dobásban (5,21 m) és 13. egyéni összetettben.

I.korcsoportos fiúk (21 induló).

Kállai József 15. lett kislabdával (12,38 m) és 19. egyéni összetettben.

Felkészítő testnevelő: Kovácsné Kelemen Valéria

Ebédbefizetés

 

Önkormányzati elismerés sportolóinknak és felkészítőjüknek

Oroszlány Város Önkormányzata 2019. november 27-én a Városi Sportcsarnokban tartotta a „Jó tanuló – jó sportoló” díjátadót, ahol iskolánkból hat diák: Horváth Balázs, Fórián Hanna, Tkácsuk Bence, Rostás Kevin, Balogh Szimonetta és Rostás Rómeó vehettek át jutalmat (plakettet és sportszer vásárlási utalványt) Lazók Zoltán polgármestertől. A kiváló sportolók felkészítésében végzett munkája elismeréseként – az edzők mellett egyedüli pedagógusként – Kovácsné Kelemen Valériát köszöntötték virágcsokorral az ünnepségen.

Városunk önkormányzata másnap a művelődési ház színháztermében köszöntötte az országos döntőkön 1-6. helyezést elért sportolóinkat: Farkas Virginiát, Nyári Dorinát, Laktos Dzsúliót és Lőrincz Dánielt, valamint felkészítőjüket, Kovácsné Kelemen Valériát.

 

 

Megosztás:  Facebook